Országos Bajnokság
Harmadik éve kerül megrendezésre ugyanazon a helyszínen aGYEPOSZ Országos Bajnoksága. Ismét a Pátyon található Bellandor Lovaspark adott otthont ennek a rendezvénynek.
Jó körülmények közt zajlottak a versenyek,egyszerre 3 pályán. A díjlovasok K versenyszámában az elődöntőt Fejes Kata nyerte Mirellával és a másnap meg tudta tartani az első helyét egy szintén kiváló lovaglással ,így ő lett a K kategória bajnoka. Az ügyességi kezdő versenyben is jól szerepelt a páros ahol az első napi 13. helyet a döntőben egy rendkívül erős mezőnyben a 6. helyre sikerült felhozni ,így a díjlovas bajnoki cím mellé sikerült Katának egy fehér szalagot is begyűjtenie.
Az ügyességi Könnyű versenyben 3 lovasunk szerepelt ahol az elődöntőben Lőkös Éva Ramónával a 2. lett hibátlan lovaglással Bugyi Gitta szintén Ramónával a 7. lett hibapont nélkül. Az ügyességi könnyű versenyben Ármán Kata Filuminával kissé elkapkodta a versenyt, így ő nem lett helyezve mivel az első nap 8, a második nap4 hibaponttal zárt. A döntőben Lőkös Éva a második időt futotta hibátlanul,így begyűjthette a bajnoki ezüstérmet míg Gitta 4 hibaponttal nem lett a bajnokságban helyezve.
A nehéz ügyességi kategóriában a már említett Mirella aki a hódmezővásárhelyi Mágori ménes lova - Mágori Kati tanítványával - Lévai Renátával mindkét napi hibátlan teljesítményével és a döntőben a leggyorsabb idővel bajnok lett. Az év lova Mirella pedig egy évig birtokolhatja ezt a becses címet.
A díjlovas versenyek is zajlottak ez idő alatt ahol Sebők Anna Mázli nyergében egy bajnoki bronz éremmel tudott gazdagodni. Anna szintén a Mágori ménes lovasa.
Tehát két nap mérlege két bajnoki cím egy ezüst és egy bronz érem lett,valamint egy hatodik helyezés.
Gratulálunk a gyerekeknek,felkészítőiknek, akik név szerint : Csáki Mónika,Fejes Béla ,Mágori Katalin.
Valamint köszönet a szülőknek a sok áldozatért, ami ezek az eredmények mögött áll.
|