|
Véget ért az idei lovas tábor!Mostmár az iskolára, óvodára kezdenek hangolódni a gyerekek, elrepült a nyár!
Köszönhetően a jó időnek, Simkó Katának ( aki egész nyáron táboroztatta a kis lovasokat ) , valamint segítőinek, minden héten megtelt a tábor gyerkőccel.Volt, egy-két esős hét is, de szerencsére a szülők nem ilyedtek meg ettől, és ment minden a megszokott módon, természetesen ekkor a fedeles lovardát igénybe véve tudtak lovagolni.
Készültek szép számmal rajzok, karkötők, rejtvény megoldások, szinezők.
A kánikulában a pályát szóró víz körül szaladgáltak a gyerekek, ki fürdőruhában, ki anélkül, aztán persze mehettek a mosóra tisztálkodni, mivel volt, akinek a feje búbja is homokos volt.De még ezt is élvezték a kis gézengúzok, és mire a szülők jöttek értük, már nyoma sem volt a homoknak!
Reméljük mindenki jól érezte magát nálunk, és jövőre is visszavárjuk a gyerekeket ! |